2. rész

Hely: Hamburg

  Idő: hajnali 4

-         Na merre tovább? – kérdezte Jess, miután összeszedtük a cuccainkat.

-         Mark szerint a kisebb Hiltonban vannak. Hívjunk taxit.

-         Ilyenkor?

-         Itt akarsz aludni? – néztem rá furán.

-         Ott van egy, gyere. – ráncigált magával. Egy tök egyszerű hotelnél tett ki minket.

-         Biztos, hogy itt szálltak meg?

-         Ide ez van írva. Na menjünk be. – szóval miután becsekkoltunk felmentünk a szobába. (ki gondolta volna…)

-         Az lesz az enyém. – nyújtóztam el a francia ágyon.  – Szóval… mikor lesz a koncert?

-         Ma este 8-kor, azt mondta, felhív, miután a fiúk bejelentkeztek.

-         Szuper, akkor aludjunk.

Hely: még mindig a hotel

Idő: délután 4

-         12 órát aludtunk?

-         Úgy tűnik. Na mi legyen?

-         Hol vannak a fiúk?

-         Hogy érted?

-         Mark még nem hívott?

-         Várj, bekapcsolom a mobilom…

-         Neked ki volt kapcsolva a telód? Hát ezt nem hiszem el. – dőlök vissza az ágyamra (mert időközben felültem)

-         Hívott. Visszahívom.

-         Jól teszed. Én viszont éhes vagyok, tehát rendelek valamit. Kérsz te is?

-         Aha, kérj kínait.

-         De azt utálom. – fintorodtam el

-         Akkor magadnak rendelsz mást… Áh szia Mark. Bocs, de ki voltam kapcsolva. Hogy mi? Kurvajó… Akkor mi legyen? Jó, átmegyünk, de hol van? Basszus! Arra már nincs pénzünk! Jó, megoldjuk, azért köszi. Igen, és ti? Okés. Hello.

-         Nah mi van?

-         Nem ebben szálltak meg.

-         Csodálkoztam volna. Hát?

-         Itt van pár utcányira egy másik. Ott lesznek, szobaszámot is tud.

-         Király, akkor… mikor menjünk oda?

-         Van egy büféje, ami állítólag isteni.

-         Mehetünk.

Hely: Hilton hotel

Idő: 11 körül

-         Mit fogok mondani? Úgyse hiszi el. Kár volt idejönni. Menjünk haza!

-         Nyugi Rach, na parázz. Csak mondd el neki.

-         Persze. Szia Tom. Képzeld, terhes vagyok. Nem is fog rám emlékezni!

-         Ez igaz…

-         Köszi.

-         Jajj, tudod, hogy nem úgy értettem. Jönnek!

-         Mi? Ilyen korán? Nade… hé Jessica! Hova mész?! A francba… elment. Najó… akkor várjuk Tomot. Semmi baj nem lesz. Nyugi Rach, ne parázz. Áh, már magamban beszélek, ez vajon rossz előjel? – de akkor kinyílt a liftajtó…